A gyökerek okozta dugulás talán a legijesztőbb tünetekkel ostorozza a ház lakóit. Legenyhébb esetben egyszerűen nem folyik le rendesen a víz, de sajnos könnyen előfordulhat szennyvíz visszafolyás is. Szélsőséges esetben pedig akár az eltömődést okozó növényke is megjelenhet a WC csészében. Ilyenkor a duguláselhárítás gyökérvágással valósul meg – amit javasolt minél előbb meglépni, ugyanis a növények számára a csővezeték egy tápanyagban gazdag élőhelyet jelent, így igen gyors ütemben képes terjedni és akár az egész rendszert benőheti. Főképp a régebben lefektetett rendszereknél fordul elő, hogy megjelenik a bokor vagy a fa gyökér a csatornában. Ennek oka, hogy a régi hálózatok csövei még nem annyira ellenálló anyagokból készültek, mint a mai modern PVC vagy KG csövek. Az eternit, az öntött vas vagy az egyéb régi típusú csövekben a természet erői könnyebben kárt tehetnek – számolni kell például talajmozgással, különböző anyagokkal, illetve természetesen a fő problémával: a növények gyökereivel. Persze az újabb típusú szilárd és időtálló csövek esetében is előfordul a gyökerek okozta dugulás. Ilyen esetekben főképp a csövek illesztéseinél hatol be a gyökérzet. Fontos tudni, hogy sajnos elég egy hajszálrepedés ahhoz, hogy a természet utat törjön magának a vezetékben. Éppen ezért, ha duguláselhárítás miatt hívnak és azt látjuk, hogy a vezetékrendszer közelében fa vagy bokor van ültetve, akkor mindig felmerül a gyanú, hogy esetleg ez is okozhatja a bajt. (Le kell azonban szögezni, hogy sajnos olyan esetekben is szükségessé válhat a duguláselhárítás gyökérvágással történő megvalósítása, ahol egyébként nincs a közelben terebélyes gyökérzetű növény.) A legfontosabb szabály tehát, hogy a kinti csövek közelébe semmiképp ne tervezzünk fát vagy bokrot telepíteni és ügyeljünk a vezetékek állapotára. Új vezetékrendszer építésénél érdemes úgy tervezni, hogy a hosszabb szakaszoknál legyen tisztító nyílás vagy -akna, hogy a karbantartási feladatokat hatékonyan el lehessen végezni. Természetesen, ha már megtörtént a baj, nincs mit tenni: professzionális duguláselhárításra van szükség. Sajnos a különböző gyökérirtó vegyszerek nagyon kis százalékban nyújtanak (átmeneti) megoldást és igen nagy szerencse kell ahhoz, hogy ne jelentkezzen ismét a probléma. Szakértő munkatársainkkal a megfelelő, erre a célra kifejlesztett felszereléssel érkezünk a helyszínre, ahol precízen, hatékonyan vesszük fel a kesztyűt a dugulásokkal szemben. Miután megállapítottuk a probléma valódi forrását és sikeresen elhárítottuk a problémát, megbízóinkat szakmai tanácsainkkal is segítjük, amellyel a jövőben megkímélhetik otthonukat a dugulás okozta kellemetlenségektől. Szolgáltatásunkat a következőkre is meg lehet találni: - Gyökérvágás - Fa gyökér a csatornában
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Duguláselhárítás győkérvágás Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Duguláselhárítás győkérvágás
Dugulás - Duguláselhárítás
A lefolyók, gerincvezetékek tisztítását profi csőgörénnyel végezzük. Általában 10, 16, és 22 mm átmérőjű duguláselhárító spirálokat alkalmazunk a lefolyórendszerben fellépő dugulások megszüntetésére. Ezek az eszközök professzionális ipari csőtisztításra használhatóak, nem lehet helyettesíteni a barkácsboltokban kapható duguláselhárításra kitalált megoldásokkal. A különleges minőségű, edzett acélspirálok rendkívül rugalmasak és szívósak. A duguláselhárító gépek, pedig rendkívül nyomatékos és erős berendezések. A dugulások fajtájának függvényében több fajta fejet (kaparó, gyökérvágó, zsírvágó, láncos, pengés, tölcséres, flexibilis) lehet a spirálok végére felhelyezni, amivel a leghatékonyabban lehet megszüntetni az adott dugulást. Egyszerű és gyors Duguláselhárítás : kád dugulás, mosogató dugulás, mosdó dugulás, wc dugulás, zuhanytálca dugulás, lefolyó dugulás
Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Dugulás - Duguláselhárítás Dunaharaszti Duguláselhárítás - Duguláselhárítás Budapest - Duguláselhárítás Garanciával - Dugulás - Duguláselhárítás Dunaharaszti KWae547b661f0faaa7de0de2ed71910fdb
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
Budapest Airport Parking - Stresszmentes utazás kezdődhet a repülőtéri parkolóban - Fedezze fel a non-stop parkolás előnyeit!
Képzelje el, hogy megérkezik a repülőtérre, és ahelyett, hogy az utolsó pillanatban kellene parkolóhelyet keresnie, vagy drága reptéri trans...
-
A konténer raklapok mára az áruszállítás egyik legelterjedtebb módjává váltak világszerte. Ezek a nagyméretű, egységesített raklapok számos...
-
Fisher FSAI-SU-124BE3 Summer klímaszerelés Keresőoptimalizált Weboldal készítés +36704327071 Az elmúlt időszakban megnövekedett az igény ...
-
2 DIN RKA715 V3 Premium Fejegység Android 9.1 Magyar Menü GPS Navigáció 2DIN RDS- s rádió. 2 DIN RKA715 V3 RDS Android 9.1 Kapacitív Érintők...
No comments:
Post a Comment